Sok siránkozást végighallgattam már a falubéli élet unalmáról, mióta az Annuska klub bezárt. Az az igazság, hogy valójában csak csinálni kellene a fesztivált, mert ha nem, akkor úgysem lesz semmi. Hadd mesélek az elmúlt hetemről és hétvégémről, dzsászt tu nó, milyen is egy korombeli falusi lány élete, amikor épp úgy dönt, hogy nem alszik.

Eseménydús napokat hagytam ismét a hátam mögött, elsősorban azért, mert megkezdődött a PRIPRÁVNICSKI, azaz a fél éves gyógyszerész technikusi szakmai gyakorlat. Kotyvasztom a méreganyagokat, meg javarészt pakolászok, frissítem fel a régi tudásokat, amik már akkor se nagyon voltak, amikor kellettek, de minden esetre jó buli, mert a "munkáltatóim" és "munkatársaim" nagyon jófejek. Kávét főztek, beszélgettek velem, ilyesmi. Meg persze tanítanak, tekintettel vannak arra, hogy már négy éve nem foglalkoztam gyógyszerekkel. 
Minden nap,mikor hazaértem, eléggé fáradt voltam. Mondhatni, nem szokta az etnikai kisebbségi állampolgár a termőföldön végzendő fizikailag megterhelő tevékenykedést. De természetesen minek is aludjak bármelyik délután, vagy minek is feküdjek le időben aludni, mindig találtam valami elfoglaltságot. Egyik este elmentem Bettikéhez kávéra, aki a külföldön élő rokonainál töltött nyaralásról mesélt. Másik este eljött Eszti, jó hosszúra elhúztuk a pletykálkodást vele is. Következő nap én mentem el hozzá befesteni a haját, úgy, hogy még az életben nem festettem hennával. Azutáni nap Ágival mentünk el biciklivel csavarogni. A Tisza-part egy olyan szegmensét mutatta meg nekem, ahol még szerintem a büdös életben nem jártam. Leültünk egy sorompóra, onnan néztük az eget, s még láttunk is hullócsillagot. Mondjuk nem kívántam semmit, de azért örültem neki, mert esztétikus volt az esése. 

Na de a lényeg a hétvége. Szombat délután szalonban voltam, két emberkém jött masszírozásra. Igen, ha még akad, aki nem tudná, masszírozok. Pénzért. És nagyon jó vagyok benne. És nem, nincs happy ending. Miután végeztem, mentünk családi ebédre, mivel két szülinaposunk is volt a héten. Amint teljesítettük családtagi kötelességünket, meg is indultam haza készülődni az estre, mivel idén került megrendezésre a fantasztikus OSZTROVA SOUND X 2.0 nevezetű híres-neves fapados fesztiválunk, amely Moholtól nem messze, a töltésen túl, a Tisza egyik eldugott kis partján, az Osztrován kapott színhelyet (mint amúgy minden évben kb...). Ez a fesztivál nagyvonalakban annyiból áll, hogy összehívunk boldog-boldogtalant (Balázsom szavaival élve) és egész éjszaka iszunk, meg duhajkodunk. Most sem esett ez másképp, csak így, hogy nevet is adtunk a gyereknek, volt egy kis pofája is a bulinak. A helyszín közepén volt egy szép tábortűz, az agregátor biztosította a lámpafényt és a zenét, mely két fára láncolt hatalmas hangfalból dübörgött szanaszét, amerre a folyó vitte a hanghullámokat (hullámok a hullámokon, ez annyira jó' szól). Volt egy partra vetett csónak, amire lehetett ülni, italokat, táskákat és az italozásban megfáradt embereket pakolni, mert kényelmetlenül kemény volt és felháborítóan instabil az üvegek számára. Tökéletesen szuperált. Páran csobbantunk is a vízbe, amikor már jó volt a hangulat. Én speciel beljebb úsztam a tábortól, a felszínre feküdtem lebegni, átölelt a folyékony meleg, a fülem bedugult, így nem hallottam a kedves kis fesztiválozók ricsaját, s feltekintve elmerültem a fényszennyezéstől mentes égbolt képében, mely itt-ott meglepett egy-egy hullócsillaggal is. Na de aztán visszatértem a prasnya szájú barátokhoz, úgyhogy az éjjeli röpke-romantika gyorsan szertefoszlott. A tűz mellett szárítkoztam, törölközőbe bugyolálva, mikor egyik kedves kolega úgy gondolta, vicces, ha az össz tűzrevalót ráhelyezi a pislákoló parázsra. Nem vagyok én tudós, de ennek lángja vagy 3 méterre felkapaszkodott, ha nem tovább (a végtelenbe), könnyűszerrel magunkra is gyújthattuk volna az erdőt. Bitches love big big flames. Thumbs up! SZLAVA VAN!! Égjen az a tűz! Az emberkék egyre csak gyűltek. Ahhoz képest, amire számítottunk, elég sok jó ember gyűlt össze ezen a kicsi, gyöngyvirágos Isten búbánatos háta mögötti helyen. Megvolt a party hangulat. Volt tánc, volt pogo, volt minden. Két nagyon kedves barátom pedig megpróbált engem eladni 10.000 dinárért egy harmadik srácnak. Annak örültem, hogy nem akartak könnyen adni, nem voltak hajlandóak alkudni, de az mégis szíven talált, hogy csupán 10.000 dinárt érek. :D Legalább hozzátették volna, hogy per kilogram, akkor már megkereshettek volna velem fél vagyont! Végül az üzlet nem köttetett meg, mivel az illetőnek nem is volt pénze (mondjuk be is sz@*tam volna, ha tényleg megvesz). Visszatérve a tarka társaságra, Szabadkáról, Zentáról, Adáról, Moholról és Becséről jöttek a népek, voltak csendesen ülők és vonyítva éneklők, voltak választékosan káromkodók és alig érthetően halandzsázók, kicsik és nagyok, de egy a lényeg, mindenki megitta azt a mennyiséget, amit a lelkiismerete vagy megengedett, vagy nem, de a szervezete el kell hogy elviseljen a vasárnapi ebéd mellett. Átitatta a levegőt a szeretet és a bódottá, az ittasok vidám zsivaja és hahotája most is itt cseng a fülemben. Személy szerint fél hatkor érkeztem haza, két kerekű kecském hátán, de amint megérkeztem, dőltem is az ágyba, mint kacsa a nokedlit. 

11kor ébresztett anyám, hogy megyünk szülinapi ebédre. Semmivel sem éreztem többnek magam, egy pár széjjel használt ázott, büdös patikánál (nem vajdaságiak kedvéért patika=tornacipő). Még ha az ebéd és a vad meleg nem lett volna elég a kialvatlanságomnak és a másnapomnak, nyakamba akaszkodott a vendégseregből a három kisgyerek, Csabika, Dorka és Emma. Három duracellt zabáló, hiperűrsebességgel száguldó és beszélő kis cukiság, akikkel játszani kell. Hintázni, karikát dobni, labdázni, kirakósozni, bújócskázni, babázni, hajatfonni, fogócskázni, kézbe venni és pörögni, mert a gyerek szeret repülni. Öt óra ezekkel a kis izgő-mozgó keljfeljancsikkal, akikre elfelejtettek kikapcsoló gombot szerelni...Juhh... A nap szava pedig a GYÖNGYTYÚK lett. Hihetetlen, hogy egy teljesen hétköznapi szóra mennyire rá tudnak pörögni a gyerekek. :D És hihetetlen, hogy ezt a teljesen hétköznapi szót, minden mondatba bele is tudják foglalni, teljesen meglepő szószerkezetekben. De azért hatkor még lementünk anyuval a Tiszára úszni és napozni. Nyolckor meg Ági áthívott Adára pizzázni. Mivel ájm szó fakin sztronk, át is bicajoztam, de teljesen megérte. Nem csak a pizza miatt, hanem még utána elmentünk egy kört bicajozni, s út közben arra lettünk figyelmesek, hogy a focipálya mellett lampionokat reptetnek fel az égre. Egyik a másik után röppent fel, sok-sok fénylő vöröses-sárgás pont tekergett az égen. csak bámultuk őket, sosem láttunk még ilyesmit errefelé. Nincs is most különösebb alkalom sem erre, talán a lakodalom, de na, egyelőre ez még itt nem volt szokás. :D Mondjuk nem bánnám, ha szokássá válna, gyönyörűséges látvány volt. 

A következtetésem annyi lenne, hogy van itt lehetőség szórakozásra, csak fel kellene néha emelni a hátsónkat a szobából, felpattanni a gebére, és tekerni egyet, amerre az utak visznek, vagy felvenni a fürdőruhát és sodródni a víz folyásával. Csak annyit mondanék, hogy boldoggá tett ez a hét. De tényleg, gyerekek, mindenkit nagyon szeretek, aki részt vett a hétvégi csudálatos eseményen! Köszönöm a figyelmet!