Nemrég érkeztem haza két napi koncertzuhatagról, annyi élményem és mesélni valóm akad, hogy itt ücsöröghetnék egész nap, de még talán holnap is, viszont most csak a leglényegesebb dolgokat mesélem el.

Kedden már nem dolgoztam, így egész délelőtt tudtam készülődni, pakolászni, hogy most két napig nem leszek itthon, legyen mit enni, legyen víz, mert olyan meleg van, mint Tery Black segglyukában, legyen váltásbugyingó, kolbásztöltő, hereszorító, csantavéri kisbicska és a többi. Aztán kora délután felutaztam Pestre, hogy estére megnézzem egyik nagy kedvencemet, a Disturbed-öt. Nagyjából tíz évvel ezelőtt lehetett, amikor megismerkedtem a bandával, a legelső szám, amit hallottam a Liberate volt, amivel azonnal belopták magukat szívembe. Amivel az évek során még mélyebbre vetette a gyökereit a szeretetem irántuk, amikor pár évvel később megnéztem az Inside the fire című nótájuk videoklipjét, aminek nem csak a témája az öngyilkosságról beszél, de a klip legelején az énekes, David Draiman a depresszió áldozataira hívja fel a figyelmet, arra, hogy ne hagyjuk egyedül ezeket az embereket, akiknek szüksége van ránk, illetve, hogy ne féljen segítséget kérni, akinek kell, emellett kiírnak segélyhívó vonalak számait is, azoknak, akik drogproblémával, szuicid gondolatokkal küzdenek és nincs hova fordulniuk. Sose gondoltam volna, hogy ilyennel valaha is találkozni fogok. A világ leginkább a szőnyeg alá söpri ezeket a témákat, nem beszélnek róla, ki se merik ejteni a halál szót, mint Voldemort nevét, annyira félnek tőle. De ez a tökös banda igenis kimondja, és felszólít, hogy vedd észre és segíts!
Ez a mozgalmuk nem hiányozhatott a koncertről sem, főleg azok után, hogy az utóbbi években híres bandák tagjai közt is történtek halálesetek a drog, depresszió miatt, de nem csak róluk emlékeztek meg, hanem úgy összevetve mindenkin, aki ennek áldozatául esett. Tartottak a koncert közben egy egyperces néma csöndet, hogy ezekre az emberekre emlékezzünk meg. Ebben az időben a hatalmas kivetítőkön láthatók voltak a magyarországi segélyvonalak telefonszámai. Ez ha nem lett volna elég arra, hogy bőgjek, mint egy kislány, miután vége lett a csendnek, az énekes, David, felénk fordult, a közönség felé, s minket kérdezett, van-e köztünk olyan aki küzd, vagy valaha küzdött depresszió, vagy drog addikció miatt. Rengeteg kéz lendült a magasba, David pedig mondta: "Láthatjátok ti is, hogy nem vagytok egyedül! Soha nem is voltatok!"
Már akkor könnyeimmel küszködve álltam, mellettem álló lány nézett, hogy mi bajom; majd elindult az A reason to fight című dal és kész, nem bírtam tovább, kitört belőlem a zokogás. Mintha minden fájdalmam, ami valaha volt, mind elhagyott volna, olyan könnyűséget éreztem a mellkasomban, olyan boldogságot, amit egyszerűen nem tudok körülírni. Most is könnyezek, míg ezt írom :D (nyálas vagy sem... KUSS). Nem is tudom, mikor érintett meg utoljára ennyire valami. Meg is mutatom a számot, tesséklássék, sírjatok ti is velem kicsit.

No de nevessünk is, mert miért is ne; a koncert vége felé a közönségben megjelent egy tábla egy srác kezében, énekesünk képével, rajta a szöveg angolul: "David, kérlek írd alá!". David először nevetett egyet, majd azt mondat, "Tudjátok mit?" és lesétált a színpadról, odament, aláírta. Ez is már akkora örömkiáltásokat váltott ki, amitől már egy kisebb borospohár megreped, de miután visszament a színpadra és elkezdte ecsetelni, milyen jól érezték magukat ilyen lelkes közönség előtt, felkérették a színpadra említett srácot! A büdös szerencsés :D Kicsit beszélgetett vele David, annyit tudtunk meg róla, hogy Balázs a neve és nagyon tetszett neki a buli :D Majd hátrébb állt fotózkodni a többi taggal, akiktől kapott pengetőket, aláírásokat, majd lekísérték a backstage-be. Sose voltam még ennyire irígy!
A koncert végül a jó öreg Down with the sickness-szel végződött. A tömeg lassan oszlani kezdett, én is visszabattyogtam a kedves barátaimhoz, akik szállást adtak nékem aznap estére. Ennyi szeretettel, boldogsággal és meghatottsággal a lelkemben csak úgy röpködtem a beton felett. Köszönöm Disturbed!

Másnap egészen más, új élményben volt részem, néhány jóbaráttal elkocsikáztunk Pestről Sopronba, a VOLT fesztiválra. Tudom, mindenkinek herótja van már a VOLT-os posztoktól mer tele ja féjszbukk, hát nem kéne annyit interneten lógni :D DÓGOZZÁ! Dél-egy óra környékén érkeztünk meg, én kezdetnek egy jó nagy szívrohammal indítottam, mert a kinyomtatott jegy nem volt nálam. Pedig bepakoltam. Csak eltűnt. De nem kell félni, az internetttttt mellettem állt és e-mailben felmutattuk, nem volt semmi gáz; bejutottam! Most voltam először ezen a fesztiválon, így is a gatyám ráment erre az egy napra, plusz a Disturbed, de NEM ÉRDEKEL, MERT NEM, NA! Szóval, lecuccoltunk, felállítottuk a sátrakat, majd bementünk rákvörösre pörkölődni. Merthogy tényleg rákvörösre pörkölődtünk. Hiába a 20-30 faktorok, meg az árnyék. Hegyekben a nap is máshogy süt. Ahogy mászkáltunk a helyszínen, találtunk egy helyet, ahol esett a hó (valójában hab, de vicces volt). Igazi karácsonyi Coca Cola hangulat volt oda berendezve (fizetett hírdetést láthattak - a f@kszt, nem kapok én ezé' ëgy parát së). Nyilván kellett egy rénszarvast sörrel itató fotó. Körülbelül, mint a tipikus sztereotíp ázsiai turisták, mindent DE MINDENT le kellett fotózni és mindennel fotózkodni, mert KÜLÖNBEN NEM LÁTJÁK ELÉGGÉ, HOGY OTT VOLTUNK!!!!4!4!444!!!!nééééégy!!4!!!
5kor kezdődött az Amaranthe koncert. Bár nem ismerem oly nagyon rég óta, de igencsak kedvemre való muzsika, tehát elmentünk megnézni. Kiszámolhatod, mennyi időt töltöttünk a tűző napon a közönségben délután 5kor. Hát nem sokat, valóban! A VIP sátor melletti árnyékba csücsültünk be, aztán onnan végighallgattuk, még az utána következő Papa Roachot is. Őszintén, tőlük egyetlen egy számot ismertem, a Last resortot, de ahogy elhallgattam, a többi számuk is olyan kellemes kis pattogós, dallamos amcsi punkocska. Lehet, elkezdem őket hallgatni. Mindez után csináltunk egy másfél-két órás pihenőt, legalábbis én igen, mivel kellett az energia a százmillió éve áhított, vágyott és várt Slipknot koncertre. Nyilván nem vagyok egy pogozo tipus, meg nem is akartam én bemenni a közönségbe, de amikor az ember minden nap 6kor kel, kicsit elfárad, mire elüti a háromnegyed 11et az óra.
No de mikor elkezdődött, hát az összes szőr, ami létezik a világon, felborzolódott. Régi és új számaik váltakoztak, a közönség úgy ordított, hogy akár atomkatasztrófának is hihette az, aki csak messziről hallotta. Fenomenális! Régi jó kedvenceimet is hallottam, mint a Heretic anthem (ami egyébként az első szám volt, amit valaha hallottam tőlük), Vermilion, People=Shit, Surfacing, Duality, Before i forget, majd újakat, mint a Psychosocial, a Devil in I, vagy a legújabb nóta, az Unsainted. El se tudom igazán mondani, milyen volt látni ezt a bandát, ami ilyen régóta az életünk része. Tizenéves korom legelején találkoztam a zenéjükkel először, ami még akkor talán annyira nem is tetszett az agresszivitása miatt, de ahogy teltek az évek, mindinkább át tudtam érezni mindazt, ami ezekben a számokban van. S most ott álltam, láttam őket, hallottam őket... hihetetlen volt!
Még egy Korn-t légyszi, aztán éntőlem lehet világvége is!

Szóóóóval, tele vagyok most élménnyel, lelkileg felfrissültem, amibe persze nem kizárólag a koncertélmény, meg a fesztivállapot játszott szerepet, hanem azok is, akik velem voltak! Köszönöm pupákok, szeri láwcsi ceje puxi van!