Fáj!
Ezzel a szóval tudnám röviden tömören körülírni ezt a fantasztikus audiovizuális élményt, melynek részese voltam az elmúlt két napban. Oromon jártam, Malom fesztiválon. Hogy ne koptassam túl így is megfáradt billentyűzetem, belinkelem ide és ide a Malom történetét, s magának a fesztiválnak a történetét, mely tavaly került először megrendezésre. Én idén vettem csak a fáradtságot, hogy elhagyjam hőn szeretett Moholomat egy másik falu kedvéért, de meg kell vallanom, hihetetlen jó élményekben volt részem! Engedjétek meg, hogy elmeséljem!
Első nap
Autóval mentem még kora délután, pénteken, az első napra. Eredetileg volt csütörtökön egy nulladik nap is, de hát, ugye, aki "dolgozik"... Tehát pénteken fél négykor megérkeztem, átléptem a bejáratot, ahol nagyjából szalmát és kukoricát lehetett látni, de mindenütt. Elcsoszogtam megszeppent ábrázattal a kempingbe, keresvén Esztit, aki addigi tudomásom szerint az egyetlen ismerős emberke volt számomra a helyszínen. Közben meglestem a malmot, a színpadot, meg mindent, mit ez az apró termetű fesztivál magában foglalt. A kemping egy pizzéria melletti füves-fás részen volt kijelölve, madzagokkal körülhatárolva, s már sok-sok színes igloo sorakozott ott végtelen hosszúságban. Függőágyak lógtak itt-ott a fákon, bennük függőkkel díszített fűszer-függő hippi arcok ( :D ). Volt ott egy nagy medence is, tele vízzel, tusoló, meg asztal padokkal. Az idő nem volt épp a legszebb, így erre nem nagyon volt senki sem. Én egy nagy lendülettel ledobtam Eszti holmiját a földre, leültem egy épp ott fekvő traktorgumira, és nekiálltam várni. Mivel várásban nagyon profi vagyok, ezért hibátlanul csináltam, mígnem megérkezett az életmentő sms, hogy a leány megérkezett. Méghozzá többedmagával. Felállítottunk két sátrat indokolatlan gyorsasággal, bedobáltunk minden egyebet, amit nem kívántunk magunkkal cipelni, majd elindultunk kifelé. Eszterláncnak rendezkednie kellett, mivel ő volt az egyik (és nagyjából egyetlen) szervezője és konferálója a délutáni programnak, azaz az Első Hivatalos Regionális Vajdasági Slam Poetry Bajnokságnak. Akit ez esetleg mélyebben érdekel, annak szintén itt egy link, meglesheti, mi is volt ez. Tehát, míg Eszti szervezkedett, addig nekem fontos feladatom adódott, hogy a végtelenül kedves Magyarországról bevándorolt barátait elvezessem a boltba, amiről én sem tudtam, hogy hol van. Húsz percnyi monoton egyenes gyaloglás után végül meglett. Bevásároltunk a finomjából (nincstermékmegjelenítés, sörtvettünk,hesteg, Jojó), aztán mire visszaértünk, a bajnokság már el is kezdődött. A "kis színpad", legalábbis célját tekintve az, egy raklap volt egy mikrofonnal, mögötte a keverőpult. Magas fák alatt, a malom háta mögött helyezkedett el, a fákra színes vászondarabok voltak kötve, mintegy tetőt formázva, illetve a fák törzsét is felöltöztették színes ruhaanyagokkal. Ülőalkalmatosságoknak volt rengeteg szalma és raklap (everywhere), de ha nem voltál ennyire igényes, akkor ülhettél a földre is. Végignéztem a bajnokságot, közben találtam ott magamnak ismerős arcokat a közönségben. A versenyzők mind nagyon vidámak és lelkesek voltak, a szövegek pedig nagyon élvezhetők voltak, tele igazsággal és humorral. Ami esetleg gyengébbnek hatott, abban is inkább az előadásmód volt, ami nekem szúrta esetleg a szemem/fülem, de én nem bíráskodok, mert még véletlenül sem értek hozzá. :D Eredményhirdetés előtt segítettem Esztikémnek az emléklapokra ráírni a versenyzők neveit, tehát némi örökíróvonásnyit én is hozzátettem a rendezvényhez. Jött az eredményhirdetés, majd miután mindenki megkapta, ami jár, elhangzott a nap legszebb szava: "IGYUNKMOSMÁ". Lehelyeztük kényelmesen megfáradt tomporunkat egy-egy szalmakockára, s a lassan fokozódó nyugalom mellé jóízűen iszogattuk a sörünket és beszélgettünk. Estefelé járt már az idő, mikor eleredt az eső (majd esett egészen reggelig), de ez senkit nem tántorított el attól, hogy jól érezze magát. A fesztivál másik felén volt a színpad, amiről még nem meséltem. Sétáljunk át a malom másik oldalára, szép lassan, körben. A szalmabálák után volt egy nagy farakás, amit este meggyújtottak a melegedni vágyók számára, ezek után pedig következtek a pavilonsátrak. Azokon belül különböző dolgok voltak, kézműves ékszerek, sörök, borok, mellettük nappal zsonglőrködtek. Ha innen követtük az utat, megláttuk a pados-asztalos nagy sátrat, ahol lehetett "ennivenni",utána pedig a sörsátrat, ennek szemben pedig volt a borcsapoló sank, kettejük között pedig volt egy csomó hely, meg a hírös-nevös színpad. Ahogy sötétedett az ég felettünk, úgy bukkantak fel az ismerősök, jó barátok, kikkel örültünk vala egymásnak, mint szódás a lovát. Hogy a programról is szóljak pár szót, ezen az estén felléptek 19h-kor The Bronsons, 20h-kor Minimal Bogart, 21h-kor Hubstation feat. Andyvazul,ezeket még meg is néztem és hallgattam :D , majd 22h-kor jött az est számomra fénypontja, az AKPH, vagyis Akkezdet Phiai. Meg voltam lepődve, de tetszett. Sose voltam annyira oda meg vissza a rapelésért, meg nem is nagyon hallgattam akph-t, de ezt most nagyon éltem. Elázott a nagy közönség, annyira esett az eső, de persze senkit nem zavart. A művész urak ezt külön ki is emelték, s meg is köszönték a népnek a kitartó bulizást, idézem: "...Budapesten már rég hazament volna mindenki!" A további programokat nem tudnám leírni, mivel nem igazán voltam ott, meg képben se nagyon, bizonyos részleteket homály fedi, de lehet így lesz a legjobb. :D Annyi biztos, nem abban sátorban aludtam, amiben eredetileg terveztem, és egy igényes másnapossággal ébredtem arra, hogy átkozottul hideg van...
Második nap
...és valami 8-fél 9 körül járhatott az idő. Az egész napomat a kialvatlan másnaposság övezte, vízvedeléssel és boltbamenéssel fűszerezve. Visszafelé úton leültünk egy iskolai focipálya melletti padra (hihetetlen, hogy ebben a faluban csakis és kizárólag itt találtunk padot, sehol máshol)(ja és az is hihetetlen btw,hogy ez a legközelebbi bolt is 20perc sétára volt a fesztiváltól), ahol is elővettük a szeletelt kenyérkénket, én kiharaptam a pástétomrúd csomagolását, jó igényesen "mekkentük" a kenyeret és lakmároztunk. Közben megtámadott minket egy darázs. Aztán visszatértünk. A délutánunk annyiból állt, hogy váltakozva a sátorban, illetve a sátor mellett aludtunk pokrócokon, illetve a kézműves sátor rejtekében agonizáltunk a mellettünk Didgeridoo-zó legények zenéjére.
Váltásruha, vagy tusfürdő, vagy ilyenek híján voltam sajnos, mert nem úgy indult a buli számomra, hogy ottmaradok éjszakázni is. Eszti abba a kisbabáknak tervezett sátrába szívesen befogadott volna, ha nem ázik be a bátyám sátra, és ki nem túr engem kegyetlenül drága barátnőm mellől. Így esett e rém eset, hogy másnál kerestem szállást, s egy kedves barátomnak köszönhetően találtam is. Na, de visszatérve, alvás után beültünk a kajás pados-asztalos sátorba ébredezni, miközben a színpadon egy Temesvári legény, Molnár Bence monodrámát adott elő. Megmondjam őszintén, én nem tudtam követni, nem is voltam abban az állapotban, élni se nagyon volt energiám, hiába a két török kávé... Fél nyolckor kezdett az Ethnokor nevű együttes, ami ilyen szláv népzenés jellegű muzsikát játszott, nagyon tetszett. Az utána következőket nem nagyon figyeltem, inkább a kézműves sátraknál tanyáztunk jó pajtások és jó sörök társaságában. Végül majd egy órás csúszással, éjfél előtt elkezdődött a Bohemian betyars, ami esküszöm nektek, hogy ILYEN HATALMAS BULI VOLT!!! Nem nagyon találtam ismerősöket, legtöbbjük elment aludni, de én bemásztam az első sorba igényesen táncolni. Érdekli a francot, ha hülyén is nézek ki, csak én élvezzem! Utána volt Uprize, jó kis reggae-s itthoni banda, amit szintén végigbuliztam egymagamban. A koncert végeztével még tébláboltam a malom körül a másik helyszíneken, de ismerős híján végül úgy döntöttem, megyek én is aludni, most már a tervezett sátor mélyébe, kényelmes felfújhatós matracon, pokróc nélkül. Párnát is a kabátomból csináltam.
Reggel a kakaskukorékolás és az ébredő népek moraja köszöntött, s egy olyan verőfényes napsütés, hogy meg lehetett bolondulni. Legalább a fesztivál végére jó lett az idő, ez teljesen rendben van. A jobb oldalam zsibogott és fájt, főleg csípőtájékon, mivel egész éjjel a jobb oldalamon feküdtem, vigyázz állásban. Ettől függetlenül amilyen gyorsan felállítottuk a sátrakat péntek délután, olyan sebesen össze is pakoltunk mindent, s tíz után nem sokkal meg is indultunk hazafelé a meseautóval.
Itthon pedig várt a kád, a sampon, a fésű és a meleg főtt eledel.
S minthogy az Osztrova sound X 2.0 után is mondottam volt, most is csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus élmény volt, mindenkit nagyon-nagyon szeretek, aki jelenlétével még jobbá tette ezt a két napot, mint amire valaha is számítottam volna! Köszönöm Orom, köszönöm gyerekek! Kisebbminthárom!
